Az ember manapság már minden olyan dolognak iszonyatosan tud örülni ami minőségi és biztos eredményeket nyújt számára. Én is észre vettem magamon, hogy már nem elvárás számomra hogy értem legyen bármilyen témában a szolgáltató, hanem egyenesen örülök hogy ha kellemes környezetben, kedvesen fogadnak és megtesznek érte mindent hogy az igény amivel hozzájuk fordulok maximálisan ki legyen elégítve. Persze nem mondhatom hogy nincsenek jó szolgáltatók a piacon, akik a régi értelemben véve a vevő elégedettségét mindig az első helyre helyezik, de iszonyatosan nehéz ma már ilyen cégeket találni.
Legutóbb én például xiaomi szerviz tekintetében estem csapdába, hiszen azt gondolná az ember, hogy amit az internet keresője elénk tár, főleg, hogy ha az ügyfélvélemények is jók, biztosan jó választás lehet, pedig sajnos én is hibába estem első körben, és nem hogy a tökéletes eredményt nem kaptam meg amikor a telefon szerviz csapathoz érkeztem a javított készülékemért, hanem még rosszabb állapot fogadott, ugyanis a kijelző, ami addig be volt törve bár, de használható volt, egyáltalán nem villant fel. Mindezt négy nap javítási idő után. Persze igéretet tettek rá, hogy mivel hibás lehetett az alkatrész amit beépítettek újabb négy nap múlva tökéletes lesz a telefon, de inkább kifizettem amit kértek, és egy másik szolgáltatót kerestem, aki remélhetően sokkal nagyobb segítséget tud nyújtani.
Meg is találtam hála a jó égnek, mert a xiaomiszervizshop.hu csapatánál nem találnék jobbat, most már tudom. Ők iszonyatosan profin és összesen egy nap alatt kijavították az előző brigád minden egyes hibáját. Fogalmam sincs mit csinált az első csapat, de azt tudom, hogy én innentől kezdve, legyen szó bármilyen javításról, csak a xiaomiszervizshop.hu csapatához fordulok. Megbízható, gyors és ár-érték arányban a legjobb szolgáltatást nyújtják a piacon. Mindenkinek csak javasolni tudom őket.