Én nagyon sokáig csak néztem azokat az embereket, akik mesélték, hogy hányszor és hogyan történt baleset a telefonjukkal vagy más elektronikai eszközükkel. Nekem soha semmi ilyen nem volt, és el sem tudtam képzelni, hogy hogyan fordulhatna az elő, hogy nekem szervízt kelljen keresnem, mert mondjuk a telefonom használhatatlan lett. Olyan volt, hogy a kijelző védő fólia megsérült és le kellett cserélni, vagy mondjuk a telefonon használt tok eltörött, de ezek azt gondolom pontosan azért fordultak elő, mert kellőképp védték az eszközt a mindennapi használat közben.
A múlt héten azonban velem is megesett, amit el sem tudtam ezidáig képzelni, mert olyannyira tört be az iphonom kijelzője, hogy teljesen használhatatlan lett a készülék. De nekem ez ugye munkaeszköz is, úgyhogy nagyon gyorsan kellett valami megoldást találnom a problémára, és az egyik barátom, aki már négyszer mesélte, hogy kijelzőt kellett cserélni a telefonjába megadta az iszereles elérhetőségét.
Természetesen iphone kijelzőcsere szerepel a blokkon, mert javítani máshogy nem lehetett, de meg kell mondjam őszintén, hogy sokkal gördülékenyebben és egyszerűbben ment az egész folyamat, mint én gondoltam. Nagyon tartottam tőle, hogy nem lesz ugyanolyan már a telefonom, mint volt, vagy hogy elvesznek adatok, esetleg hogy nem megfelelő fogadtatásban lesz részem a szervízben, de minden nagyon szuper volt, hihetetlen profin megcsinálták a telefonomat, és rendkívül kedvesek is voltak. Összességében nekem visszatekintve, akármilyen furcsán hangzik is, egy jó élmény maradt az iszereles csapatával a telefonom kijelzőjének cseréje.
A tanulság pedig, hogy mindenkivel, bárkivel megeshet, hogy a telefonja leesik, összetörik, meghibásodik, a történetben a kulcs tényező a szervíz maga, a csapat, akihez betérünk megjavíttatni az eszközt. Ha őket jól megválasztjuk, már nem lehet probléma. Én pedig csak ajánlani tudom mindenkinek az iszerelést.